Az Alapítványról

Az OTP Fáy András Alapítvány célja a fiatalok jövőtudatos gondolkodásának, ezen belül kiemelten a pénzügyi kompetenciáiknak a fejlesztése. A pénzügyi tudatosság erősítése, a gazdasági ismeretek bővítése mellett karrierfejlesztés és pályaorientáció, fenntarthatóság, valamint a sikeres élethez szükséges szociális kompetenciák területén is nyújt képzéseket általános és középiskolások, illetve fiatal felnőttek számára. Évente több, mint 20.000 diák vesz részt ingyenes, szemléletformáló képzésein, amelyek gyakorlatorientált, élményalapú, egyedi oktatási módszertanra épülnek, és mind jelenléti tréningek formájában, mind digitális formában – élő stream és e-learning - elérhetőek.

Az Alapítvány két korszerű, high-tech eszközökkel felszerelt oktatási és innovációs központot is működtet Budapesten és Nyíregyházán, amelyek inspiráló környezetet biztosítanak a tréningekhez. 2021 óta felnőttoktatási intézményként is működik. A képzések mellett különböző szabadidős rendezvényeken, táborokban, szakmai eseményeken is megjelenik edukációs programjaival a pénzügyi kultúra fejlesztése és szemléletformálás céljával.

Az OTP Fáy András Alapítvány együttműködik több nemzetközi szervezettel is. Edukációs programjai, termékei számos hazai és nemzetközi elismerésben részesültek.

Bővebb információ az Alapítványról itt érhető el.